
Összegzés
TIBOR GERI·2015. NOVEMBER 14.
Az Egységfront mozgalomtól az Alkotmányos Magyarországig.
Azt hiszik, hogy győztek. Pedig csak a saját pusztulásukat gyorsították meg. Csak nem értik, hogy „a világ másképp működik, mint ahogy eddig tanították”.
Amikor a háttérhatalom a hazaáruló politikusokkal létrehozta a Magyarország nevű államot és vele az „új típusú diktatúrát” a magyar nép fölött, akkor az volt a céljuk, hogy végleg megszüntessék a magyar alkotmányos rendet és az ezer éves államot. Az volt a céljuk, hogy a közel 100 éve tartó uralmukat megerősítsék, és hatalmukat - a létrehozott új államszervezetüket - felszámolhatatlanná tegyék. De pont az ellenkezőjét érték el vele.
Új típusú diktatúrájukkal – a Magyarország nevű NEM MAGYAR állammal – nem megerősítették a hatalmukat, hanem lehetőséget adtak a magyar nép kezébe. Lehetőséget arra, hogy jog szerint, BÉKÉSEN felszámoljuk nem csak a Magyarország nevű diktatúrát, de a közel 100 éve tartó megszállásunkat, kormányaink háttérhatalmi irányítását. És lehetőséget teremtettek ahhoz, hogy megértsük az elmúlt 1000 év zsidó-keresztény szellemi pusztítását, és megteremtették a feltételét annak, hogy megakadályozzuk a pápai irányítás feudális királyságához való visszatérés lehetőségét, és végleg felszámoljuk a magyar nép sötét középkorát, mely alkotmányos rendje és állama szétveréséhez vezetett.
Szögezzük le most az elején, hogy a pápai zsidó-kereszténységnek semmilyen joga vagy köze nincs a Szent Koronához. Legfeljebb annyi, mint egy rablónak az elrabolt zsákmányhoz. Egy ideig hihették és hazudhatták, hogy az övék. És ezer év elég hosszú idő a történelemben, de csak egy epizód, egy korszak a magyar nép életében (ami pontosan mutatja, hogy milyen ősi kultúrához tartozunk), ami a diktatúra felszámolásával ér véget. Tehát amikor a diktatúra után új korszakot kezdünk a magyar történelemben, és a Szent Korona segítségével egy - ősi magyar értékrenden nyugvó, jogfolytonos, XXI. századi - új magyar államot hozunk létre, (mely az új világkorszak első állama lesz) akkor nem a zsidó-kereszténység mai jezsuitái által irányított feudális Magyar Királysághoz térünk vissza. Hanem egy olyan ősi szellemiséghez és értékrendhez, melyet nyelvünk és kultúránk őriz, melyet olyan nevek fémjeleznek, mint Árpád és Atilla, és a Szent Koronánk fő helyén levő Jézus. És ezzel nem nagy szavakat akartam használni, csak érzékeltetni akartam, hogy milyen jelentőségű az a helyzet, aminek a középpontjába kerültünk. Óriási a felelősségünk. És nem csak a magyar nép jövőjéért, hanem a Világ sorsáért is. Mert itt és most dől el az is, hogy egy időre milyen lesz a Világ jövője, és mi is részesei vagyunk ennek a döntésnek. Rajtunk is múlik, hogy merre fejlődik tovább a Világ.
Nem, nem hülyültem meg. Csak keményen rá akarlak döbbenteni benneteket a valóságra. Hogy megértsétek azt a helyzetet, azt a külső környezetet, amiben vagyunk, ami új helyzetet és új lehetőséget teremtett nekünk is a küzdelmünkhöz.
A háttérhatalom Magyarország nevű diktatúrája működtetőinek sokadik próbálkozása látszólagos sikerrel járt. Megakadályozták, hogy az Egységfront mozgalomból jogi személyiség, bejegyzett egyesület legyen. Ez látszólag az ő sikerük, pedig csak segítettek bennünket, hogy egy rossz döntéssel ne egy hosszabb utat válasszunk.
Ezennel bejelentem, hogy az általam alapított Egységfront mozgalom és a belőle létrehozott EGYSÉGfront egyesület – jogelőd egyesületével, a szintén általam létrehozott Demokraták Hálózata egyesülettel együtt – jogutód nélkül megszűnt. Erről tájékoztattam a diktatúra Törvényszéknek átnevezett bejegyző bíróságát, a diktatúra ügyészségét, Adó és Vámhivatalát, és rajtuk keresztül és ezennel újra a diktatúra hazai és külföldi titkosszolgáit, a háttérhatalom valamennyi kiszolgálóját. Ezzel együtt valamennyi politikai csoportból, szervezkedésből, amibe eddig bekapcsolódtam, vagy tudtomon és akaratomon kívül betettek, kilépek.
Ezzel csak egy forma veszik el, és egy hibás út záródik le. Nem leszünk a diktatúra bejegyzett egyesülete, tevékenységünket a jövőben teljesen a diktatúrán és annak szervei hatáskörén kívül végezzük. A mozgalom szellemi öröksége – különösen az Alkotmányos Ellenállás, amivel BÉKÉSEN is fel lehet számolni ezt a diktatúrát – nem vész el, azt az új szervezetben magam viszem tovább. Ennek a szervezetnek a neve a mozgalom legszűkebb tagjainak szellemi terméke, Alkotmányos Magyarország.
Rajtam kívül az Alkotmányos Ellenállás szellemi örökségét Máté Tamásnak, és az egyesület alapító tagjainak, valamint Szathmáry Jánosnak van joga tovább vinni. Mert egyelőre csak ők értik maradéktalanul, és ők voltak benne a létrehozásában, terjesztésében. Természetesen más is megértheti és nagy valószínűséggel használni is fogja, ezt nem akadályozhatjuk meg. De az igazat a hamistól az választja el, hogy a „köz” (közösség) érdekében használják, vagy saját, esetleg a diktatúra céljainak érdekében. Erről hitelesen mi, a szellemi örökösök tudjuk majd tájékoztatni a közvéleményt. Hiszen mi látjuk, hogy bármilyen kezdeményezés kiteljesíti az eredeti gondolatot, vagy csak annak egy elfajzott vadhajtása. Csak hivatkoznak rá, de nem úgy és nem arra használják, amire való.
Az Alkotmányos Magyarország formája szerint „társadalmi önszerveződés”. Egyelőre csak a neve van meg, és a célját fogalmaztuk meg. Rövidesen megalkotásra kerül a szervezeti forma váza, a belépés rendje és az elinduláshoz szükséges működési rend. A jövőben csak ebben a szervezetben veszek részt, ezt szervezem. Nem vagyok a magam által kijelölt vezetője, legfeljebb az új vezetés létrejöttéig egy főszervező, a szervezők koordinátora. Amíg ezt el tudom látni, amíg erre a szervezők alkalmasnak tartanak, amíg koordinátornak elfogadnak.
Azt kérem a barátaimtól, ismerőseimtől, írásaimat követő olvasóimtól, hogy kísérjék figyelemmel az oldalamat és az Alkotmányos Magyarország oldalát. Most egy kis szünet következik Karácsonyig (ez az erőgyűjtés, a töltekezés ideje) ami nem alkalmas politikai szervezkedésre. De közben és utána dolgozunk, és tájékoztatást adunk, hol állunk a szervezésben. Az igazi munka, a „tettek” az új évben kezdődnek. Az Alkotmányos Magyarországgal, 100 ezer hazafi megszervezésével, a diktatúra és Alaptörvénye jogi érvénytelensége kihirdetésével és felszámolásának elindításával.
https://www.facebook.com/notes/tibor-geri/%C3%B6sszegz%C3%A9s/929775053768346
|