SZABADSÁG MOZGALOM
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
JOGI FÓRUM TÁMOGATÁSA
 
Menü
 
2011. ÍRÁSOK
 
2013. ÍRÁSOK
 
2015. ÍRÁSOK
 
2017. ÍRÁSOK
 
2019. ÍRÁSOK
 
2021. ÍRÁSOK
 
2023. ÍRÁSOK
 
CION JEGYZŐKÖNYVEK
 
TANMESÉK
 
Bármi legyen, maradj meg, Magyarnak..
 
Az alábbi példamesém tanulsága......!!
Az alábbi példamesém tanulsága......!!
 
 
Ha akár a neveltetésünk, akár a sorsunk elrendeltetése, akár a felnőtté válásunk során a saját döntésünkre a számunkra nem megfelelő „helyre” kerülünk, akkor elbizonytalanodhatunk, hogy valójában kik is vagyunk, és meg sem próbáljuk, hogy igazán mire is vagyunk képesek!!!
A kicsiny sasfióka vélhetően a gondos szülői intelmek ellenére addig izgett-mozgott, amíg ki nem esett a biztonságot nyújtó fészekből. A földön vergődő madárkát meglátta egy parasztgazda, aki éppen arra járt, felvette és hazavitte magával. Jobb híján a tyúkok közé tette, és a baromfiudvarban a sasfióka ügyetlenül ugyan még csapkodott a szárnyaival, de kis idő múlva már nem is próbált a levegőbe emelkedni! A tyúkok befogadták, a sas pedig hamarosan csak a külsejében különbözött tőlük, és akárcsak a tyúkok, ő is kukacokat kapirgált és a gazda által kiszórt magokat csípte fel a földről. Az idő múlásával beleszokott és egyre ügyesebbé vált a környezetében.
Fokozatosan halványult el benne a levegőbe emelkedés vágya, ami csak akkor támadt fel benne, amikor olykor-olykor két hatalmasra kitárt szárnnyal egy árnyék suhant át a baromfiudvar felett, amire a tyúkok hisztérikus kotkodácsolással futottak a bokrok és fák tövébe menedéket keresni. A kis sas első alkalommal nem menekült el, csak nézte az árnyékot csodálattal és nyugtalanná vált, de a következő alkalommal, ahogy feltűnt az árnyék, már ő is behúzott nyakkal rohant a tyúkokkal együtt elbújni.
Felnőtté cseperedett a sasfióka, amikor a gazda háza előtt egy vándor hirtelen megtorpant.
- Mit keres a sas a tyúkok között? - kérdezte az udvaron álldogáló gazdától, és hozzá tette - A sast nem erre az életre szánta a Teremtő!
- Igaz! - helyeselt a gazda, de a földön találtam és nem tudtam hova tenni! Azután meg láthatóan igencsak jól érzi magát a tyúkok közt! Szinte eggyé vált velük!
- Nem úgy van az! - csóválta a fejét a vándor.
- Engedelmével elvinném a sast egy sétára! - kérte a gazdát, aki beleegyezett. A vándor felemelve a karjára ültette a sast, és lassan felsétált vele egy környező dombra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt, de a sas leeresztett szárnyakkal nem reagált a tájra, és mikor visszavitte a vándor, már futva rohant a tyúkok közé.
Egy héttel később a vándor visszatért, és ismét elkérte a sast, de most már hosszabb útra, a messzibb dombokra vitte, és a sas ezúttal kíváncsian nézelődött ide-oda. Egy magas domb tetejére érve a vándor felemelte a levegőbe a karján ülő sast, amire az hirtelen elkezdett csapkodni a szárnyával, hogy visszanyerje az egyensúlyát, és közben legnagyobb csodálkozására felemelkedett a levegőbe. Csodálatos érzés fogta el a sast a szabad lebegésben, de meg is ijedt, ezért ismét belekapaszkodott a vándor biztonságot jelentő karjába.
- Alakul! – gondolta a vándor halkan elnevetve magát, és visszavitte a sast a baromfiudvarba.
A sas továbbra is úgy viselkedett, mint egy tyúk, de közben állandóan a kaput leste és várta a vándort! Amikor végre megérkezett, a sas magától értetődően a vándor karjára röppent, és felszegve büszkén a fejét igen nagyon várta, hogy végre elinduljanak.
Ismét felmentek egy még magasabb dombtetőre. Az idő csodálatos volt, a nyári nap sugara csillant meg fákon, bokrokon, miközben langyos szellő fuvallata vette őket körbe, az égen hófehér kerekded felhők lebegtek, és körös-körül szemet gyönyörködtető táj húzódott zöld erdőkkel és termékeny földekkel. A vándor váratlanul felemelte a karját, és óvatosan ívet húzott a levegőben. A sas lábai megremegtek, félve kapaszkodott a vándor karjába és izgatottan csapkodta a szárnyait, majd váratlanul és ösztönösen kiterjesztette mindkét hatalmas szárnyát, miközben a szél magasra emelve egyre csak feljebb vitte.
A sas győzedelmes kiáltást hallatott, és eleinte szűk, majd egyre nagyobb köröket írt le a levegőben, és nagy árnyékot vetve suhant tova. A vándor, addig követte a tekintetével, amíg el nem tűnt a horizonton a végtelen felé, és a sas, míg korábban még a tyúkokkal a földön kapirgált, most már az égben szinte súlytalanul repült ……, mint az égi birodalom egyik csodálatos és büszke tartásban szárnyaló királya!
P.s.: Mindenkinek ott a helye, ahova való!!
szeretettel Madlen

 

 
NAPTÁR
2025. Május
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
OROSZ-UKRÁN-KONFLIKTUS
 
2012. ÍRÁSOK
 
2014. ÍRÁSOK
 
2016. ÍRÁSOK
 
2018. ÍRÁSOK
 
2020. ÍRÁSOK
 
2022. ÍRÁSOK
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG