
„Karácsonyi Felhívás”
2020. december 25.
A magyar nemzet tagjai, szervezetek, politikai egyesületek, mozgalmak és csoportok vezetői részére
.
A Magyarok Világszövetsége által megfogalmazott és kinyilvánított, önrendelkezési igényét bejelentő - ezáltal a népből újra nemzetté váló - magyar közösség nagyobb kihívás előtt áll, mint a középkorban, amikor a törökök megjelentek a határainknál. Most nem csak a területünkre törnek, hanem a mai emberiség, a homo sapiens kiirtásának kísérlete kezdődött el az egész világon, hogy helyére egy kisebb létszámú, módosított genetikájú, az emberiség felett hatalmat szerzők által jobban irányítható és az eddigiektől jobban ellenőrizhető hibrid „emberi faj” kerüljön.
Az államok kormányainak többsége kiszolgálja ezt a hatalmat és a népeik ellen fordultak. A népek pedig az életük megóvása érdekében egyelőre politikai harcba kezdtek saját kormányaikkal.
.
Ugyanez kezdődött meg nálunk, Magyarországon is. A kormány a világ fölött hatalmat szerzettek hű kiszolgálójaként, azok irányelveinek megfelelően – egy világjárványra való hivatkozással, hazugsággal és félrevezetéssel bevezetendő génmódosító oltásokkal - saját népének életére tör.
Ebben a helyzetben csak egyet tehetünk. Minden korábbi sérelmet, egymás közti vitát félretéve, egymással összefogva, egymást segítve végre nemzetként mozdulunk a nemzetet ért kihívásra, és megfelelő választ adunk az elpusztításunkra tett kísérletre. Mint Pozsonynál, 907-ben.
Egymás közti vitáinkat azután folytatjuk, ha elhárítottuk a nemzet pusztulásával fenyegető veszélyt.
.
Ebben a világméretű, az emberiség „lecserélése” ellen folytatott harcban mi, magyarok, most sokkal jobb helyzetben vagyunk a világ többi népéhez képest, akik a saját, államuk érvényes joga szerint választott kormányaikkal szemben kénytelenek politikai és jogi harcot folytatni.
Nekünk nem politikai harcot kell folytatni a saját kormányunkkal, ahol nekünk kell bizonyítani, hogy nincs joga meghozni az oltással kapcsolatos intézkedéseit. Nekünk a speciális helyzetünk miatt JOGI HARCOT KELL FOLYTATNI, AHOL MEGFORDUL A BIZONYÍTÁSI KÉNYSZER, és a kormánynak kell bizonyítania, hogy eljárása jogszerű, ő az ideiglenes alkotmány és a nemzetközi jog szerinti törvényes magyar állam, és van érvényes joghatósága a magyar nép fölött!!! Amíg ezt Magyarország kormánya nem bizonyítja, nincs joga olyan intézkedést hozni, ami a magyar nemzet pusztulásával járhat.
Felszólítom a magyar nemzet tagjait, politikai egyesületek, mozgalmak, Facebook csoportok vezetőit, a véleményvezéreket, nagy nézettséggel rendelkező, sokak által ismert és követett közszereplőket, akik név szerint, a teljesség igénye nélkül, a következők: Bódi Tibor Subás, Dr Ángyán József, Dr Bene Gábor, Dr Drábik János, Dr Egely György, Dr Géczy Gábor, Dr Gődény György, Dr Gyarmati Éva, Dr Halász József, Dr Horkovics-Kováts János, Dr Lenkei Gábor, Dr Papp Lajos, Dr Pócs Alfréd, Dr Tamasi József, Grandpierre Attila, Hajnal János, Jakab István, Jásdi Kiss Imre, Juhász Zoltán, Juhász Zoltán Shepherd, Kassai Lajos, Kubinyi Tamás, Máté Tamás, Mónus József, Nagy Bandó András, Oláh Sándor, Orosházi Ferenc, Patrubány Miklós, Pap Gábor, Posta Imre, Puzsér Róbert, Sinkovits-Vitay András, Szabó Hédi, Szaniszló Ferenc, Szántai Lajos, Szemző Gábor, Zetényi Csukás Ferenc!
LÉPJÜNK FEL KÖZÖSEN A MAGYAR NEMZET MEGVÉDÉSE ÉRDEKÉBEN, SZÓLÍTSUK FEL KÖZÖSEN Magyarország alkotmányellenesen működő, kizárólagos hatalmat gyakorló kormányát, hogy a Magyarok Világszövetsége által - nemzetközi megfigyelők részvételével - szervezett jogi fórum előtt bizonyítsa érvényes joghatóságát a magyar nép fölött.
SZÓLÍTSUK FEL KÖZÖSEN Magyarország kormányát, hogy amíg ezt nem teszik meg, addig ne kezdjék meg a társadalom tagjainak beoltását, ami az ismeretlen vakcina miatt tiltott emberkísérletnek minősül és népirtáshoz vezethet.
Magyarország, 2020. december 25.
Geri Tibor, a Szabadság mozgalom alapítója és elindítója
|