
Kizártak a Társadalmi Kerekasztalból is...:-)
2012. április 24., 23:46
Ezen már csak nevetni tudtam.
A Szolidaritásnak ennyire nem kellene félnie tőlem, tőlünk!!! :-))
Ma ezt kaptam e-levélben a Magyar Szolidaritás Mozgalomtól:
"Szervezetük jelentkezését a Társadalmi kerekasztal Tárgyalásokra megkaptuk.Sajnálattal kell közölnünk, hogy elfogadni nem tudjuk, mivel tapasztalataink szerint nem felel meg a valóságnak a jelentkezési lapon bejegyezett válaszuk, amely szerint valóban (egyetértenének) elfogadnák a felhívásban megfogalmazott alapértékeket, célokat
Ezért kérjük Önöket, hogy tartózkodjanak a megjelenéstől, részvételtől.
Üdvözlettel a Kerekasztal Tárgyalások Szervezői "
Az, hogy bunkó módon semmi megszólítás, az már minősíti magát a feladót.
Az, hogy ugyanezt a szöveget ketten is megkaptuk, az azt mutatja, hogy „formaszöveg”.
Az, hogy kettőnkön kívül más is megkaphatta, azt abból lehet gondolkodni, hogy mi, akik megkaptuk, egyikünk se Jelentkezési lap-on jelentkezett.
Tehát nem is tudom milyen célokat kellett volna elfogadni, így azt se tudom, hogy szerintük mit nem fogadtam el.
Az alapértékre való hivatkozásuk se tudom, mit takar.
Mi ugyanis a nép által készített alkotmánnyal létrehozott VALÓDI Rendszer-váltást, Valódi demokráciát és jogállamot akarunk. Az elejétől fogva ugyanazt.
Ha ebben valami kifogásuk van, akkor a hiba az ő készülékükben van, nem a miénkben.
Én ugyanis a mai napig nem tudom, hogy Ők mit akarnak…
Mert az elején még kormányváltást se akartak, és azóta négyszer változtattak a céljukon.
És bár kimondják a megküldött anyagban, hogy Orbán rendszert váltott, de arról egy szó nincs, hogy ez nekik nem tetszik és meg akarják szüntetni Orbán rendszerét…
Ha azt hiszik, hogy ezzel a levéllel elveszik a kedvem a politizálástól, hát tévedtek.
Most jött meg hozzá a kedvem igazán!!!
Ezeknek a magukat politikusoknak nevezőknek, és az őket kiszolgáló talpnyalóiknak el kell takarodniuk a politika színpadáról, nem lehet szerepük a magyar társadalom irányításában.
Mert a nép bizalmával visszaélve nyomorba és kilátástalan helyzetbe sodorták az országot.
Takarodniuk kell, és utánuk a nép által alkotott új alkotmánnyal VALÓDI Rendszer-váltásra lesz szükség.
Hogy a nép végre saját kezébe vegye a saját sorsa irányítását.
Próbálom mindenki másra áttestálni, de úgy látszik, nem úszom meg, hogy ebben nagyobb szerepet vállaljak…:-(
|