
A néphatalom, az alkotmányos rend és a jogállam helyreállításának menetrendje 1.
2013. január 9., 6:45
„Minden jó döntés egy jó helyzetértékeléssel, és az abból levont megfelelő következtetésekkel kezdődik.”
Ezen írásom a terjedelmi okok miatt csak a helyzetértékeléssel, és a következtetések levonásával foglalkozik. A helyreállítás menetrendjére tett javaslatomat az írás második része tartalmazza.
A néphatalom elve azt jelenti, hogy a HATALOM TULAJDONOSA a NÉP, melynek hatalma a minden egyes ember emberi jogából következő emberi méltóság, szabadság és önrendelkezési jog közösségi szinteken való összegzéséből, ezek összességéből jön létre, közösen gyakorolható, közösségi jogként. Ez a hatalom az isteni hatalom után a legmagasabb, (le lehet vezetni az Isten által, az általa teremtett embernek adott szabad akaratból is, de aki ezt nem fogadja el, annak egyszerűen csak a legmagasabb) ember által létrehozható hatalom, ami felette áll minden más elven létrehozott emberi vagy közösségi hatalmon és annak jogán!!!
A néphatalom Magyarországon a magyar társadalom István megkoronázásától számított történelmi fejlődésének eredménye, létrejötte kb 850 illetve majd ezer éves, hatalomért folyó küzdelem következménye. Az egyszemélyi királyi hatalom megosztása - a társadalmi piramisban egyre alsóbb szinteken levő néprétegekkel - ennyi idő alatt jutott el a piramis aljáig, és vált a hatalom tulajdonosává az állam minden egyes polgára, a halmaz közös nevén: a Magyarországon élő nép.
Ez a néphatalom már kétszer belekerült a magyar alkotmányos rendbe. Először 1848-ban az áprilisi törvényekkel, másodszor 1989-ben a rendszerváltók tárgyalásainak eredményeként a Magyar Köztársaság (ideiglenes, jogállami) Alkotmányába. Előbbiből a magyar nép szabadságharcát leverő saját királyunk(?) Ferenc József vette ki alkotmányellenesen, a magyar politikai és gazdasági elit Deák vezette asszisztálása, „kiegyezése” mellett. Utóbbi megszüntetésére Orbán Viktor tett kísérletet. (Amihez mára csatlakozott az országgyűlés demokratikus ellenzéke)
A politikai elit EL AKARJA TÖRÖLNI az alkotmányos rend részévé vált NÉPHATALOM ELVÉT!!! El akarják törölni a magyar társadalom ezer éves fejlődésének legnagyobb vívmányát, a nép alkotmányozó jogának gyakorlását, a néphatalom létrehozásának a lehetőségét. Az alaptörvény megalkotásával alkotmányellenessé vált hatalom kizárólagos hatalmat birtokló vezetője saját alaptörvényéből kivette a néphatalom elvét, a magát demokratikus ellenzéknek nevező pártok meg a jogállam helyreállításának jelszavát hangoztatva nem akarják visszahelyezni azt a magyar alkotmányos rendbe. Az ellenzék nem a néphatalom elvén akarja helyreállítani a magyar alkotmányos rendet, a jogállamot és a demokráciát!
Orbán, a képviselők és a politikai elit tevékenysége teljesen hiábavaló erőlködés. Nem uralkodhatnak a magyar nép felett. Sem ők, sem senki más mögéjük bújva.
A néphatalom elve a magyar alkotmányos rendből nem vehető ki, a nép alkotmányozó hatalmát alkotmányosan nem lehet elvenni és nem lehet korlátozni, a nép alkotmányozását nem lehet megakadályozni. Csak az alkotmánnyal ellentétesen, ami bármely jogi aktust érvénytelenné tesz. Ha kimondja ezt az AB, ha nem. Hazudni, mellébeszélni, időt húzni azt lehet, közben az országot kirabolni azt lehet, de a néphatalom létrejöttét nem lehet megakadályozni. Létre fog jönni!!!
Amikor a képviselők 89-ben beleírták az ideiglenes jogállami alkotmányba, hogy „Minden hatalom a népé…”, akkor lemondtak a 45-ben és 48-ban saját maguknak adott képviselői alkotmányozó jogukról, és az alkotmányozás jogát átadták a népnek, a hatalom tulajdonosának. Ez az aktus után Magyarország új – az ideiglenes alkotmányt megszüntetni képes – érvényes Alkotmányát CSAK a NÉP alkothatja meg. SENKI MÁS! Hiába írták bele a Fidesz képviselői a Magyarország Alaptörvénye nevű, alkotmányellenes törvénybe, hogy az Alaptörvényt a képviselők „alkotmányozó” jogával alkották. Ezt a „korlátlan” képviselői alkotmányozó jogot a 89-es alkotmány megszüntette, illetve lekorlátozta, és az alkotmány előírásaihoz kötötte!!! Az pedig nem teszi lehetővé a képviselőknek, hogy egy más nevű olyan alkotmányt, amely hatályon kívül helyezhetné a 89-es alkotmányt, a képviselők a nép nélkül megalkossanak. Nincs hozzá joguk. Mert onnan kezdve minden hatalom a népé, az alkotmányozó hatalom is. És erről a nép NEM TUD lemondani, nem tudja átadni, legfeljebb megosztani önmaga és a képviselők közt. De még ez se történt meg.
Tehát jogilag az Alaptörvény a Magyar Köztársaság jogrendje szerint érvénytelen jog, alkalmatlan jogi eszköz a néphatalom, és az azt biztosító ideiglenes jogállami alkotmány (a Magyar Köztársaság Alkotmánya) megszüntetésére. Az alkotmányosan létrejött néphatalom az egyetlen jog, ami biztosan él és alkotmányos, mert nincs olyan hatalom a népen kívül, mely ezt megszüntetheti!!! Míg a Magyarország nevű állam minden joga - kezdve az Alaptörvénytől az általa létrehozott fantomállam minden intézkedéséig - a magyar alkotmányos rend, a magyar állam joga szerint: ALKOTMÁNYELLENES.
Tehát az a helyzet, hogy egy területen jelenleg két állam van. Az egyik a magyar nép ideiglenes jogállami alkotmánya által, a másik egy jogilag érvénytelen Alaptörvény által létrehozva. A magyar állam a népé, amely ezer éves fejlődésként ideiglenes alkotmányban biztosítja a néphatalmat, de amelyiket a megválasztott politikai elit nem működtet, és meg akarja szüntetni. A másik állam a politikai elit által, egy érvénytelen alaptörvénnyel létrehozott, lakosság és terület nélküli állam, mely a kizárólagos hatalmat birtokló kormányfő és a politikai elit hatalmát hivatott biztosítani a nép felett. Ez egy polgárháború klasszikus kiváltó oka, amit a magyar politikai elit felelőtlensége, hatalom és pénzéhsége hozott létre.
Az a feladatunk, hogy ebből a helyzetből a polgárháború helyett a néphatalom elvére alapozott, alkotmányos és békés kiutat mutassunk.
Van ilyen út. Még van…..
A következő jegyzetemben leírom....:-)
|