SZABADSÁG MOZGALOM
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
JOGI FÓRUM TÁMOGATÁSA
 
Menü
 
2011. ÍRÁSOK
 
2013. ÍRÁSOK
 
2015. ÍRÁSOK
 
2017. ÍRÁSOK
 
2019. ÍRÁSOK
 
2021. ÍRÁSOK
 
2023. ÍRÁSOK
 
CION JEGYZŐKÖNYVEK
 
TANMESÉK
 
Bármi legyen, maradj meg, Magyarnak..
 
2023. 04. 18. Az alkotmányos rend ERŐSZAKOS megváltoztatásáról

 

 

Az alkotmányos rend ERŐSZAKOS megváltoztatásáról

 

Az Orbán Viktor vezette Magyarország nevű szervezet egy alkotmányellenesen létrehozott, ezért jogilag érvénytelen – JOGILAG NEM LÉTEZŐ – szervezet, amely NEM A MAGYAR ÁLLAM. Csak a hazaáruló OGY. képviselők, jogászok és kötelességüket nem teljesítő katonai és rendőri vezetők segítségével elfoglalta a magyar állam intézményrendszerét, és alkotmányellenes (a hatalom kizárólagos birtoklásával megvalósított) DIKTATÚRÁT gyakorol a magyar nép felett.
.
EZ EGY DIKTATÚRA.
Rosszabb, mint Horthy, vagy Rákosi diktatúrája, mert azok a nemzetközi jog szerint létrehozott magyar államban, a hatalmat jogilag érvényesen (választáson) szerezték meg, és hatalmukat a magyar állam érvényes jogával gyakorolták.
(Az egy más kérdés, hogy milyenek voltak ezek a választások, milyen volt a képviselőik által alkotott jog, és milyen volt ez a hatalom. De jogilag érvényes volt.)
A Magyarország nevű diktatúra JOGILAG ÉRVÉNYTELEN (JOGILAG NEM LÉTEZIK), NEM A MAGYAR ÁLLAM, NINCS ÉRVÉNYES JOGHATÓSÁGA a magyar nép felett, NINCS ÉRVÉNYES JOGRENDSZERE, NINCSENEK JOGILAG ÉRVÉNYES SZERVEZETEI, (bíróság, ügyészség, rendőrség) amivel a hatalmat jogszerűen gyakorolhatná. És belülről a hatalom gyakorlásának módja, sem maga a rendszer, NEM VÁLTOZTATHATÓ MEG!
Ezt a rendszert a HATALMON LEVŐK HAZUGSÁGA TARTJA FENN, amit a nép többsége elhisz. Tehát egy félrevezetett nép HAMIS HITE TARTJA FENN ezt a jogilag érvénytelen, ezt a jogilag nem létező diktatúrát.
(Ha az emberek megértik, hogy a politikusok becsapták és félrevezették őket; ha megértik, hogy a hitük hazugság, akkor a diktatúra tovább nem tartható fenn, vagy csak erőszakkal tartható fenn.)
.
EZ EGY DIKTATÚRA, amelyben a hatalom bármikor, bárkit, bármivel megvádolhat, és egy koncepciós perben el is ítélhetik, ha a hatalom úgy akarja. (Lásd Szima Judit)
Tehát mindegy, hogy ki, mivel, mire hivatkozva, hogyan védekezik, NEM SZÁMÍT.
(Lásd Orosházi Ferenc perét)
Az ítéletet már előre megírják. (Ismerhetjük a Tanú című filmből is.)
Ezért az alkotmányos rend ERŐSZAKOS megváltoztatásáról nem azért írok, mert azt hiszem, hogy ezzel védekezni lehet a hatalom koncepciós eljárásában.
Hanem azért, hogy BEMUTASSAM A HATALOM HAZUGSÁGÁT, a rendszer valódi joghoz való nevetséges viszonyát. Mert az egy dolog, hogy ha a hatalom ezzel akar elrettentő példát statuálni, és ehhez Posta Imrét és társait használja fel.
Erről tudjuk, hogy a diktatúra hazugsága.
Az igazi probléma azzal van, hogy a jogász társadalom nem csak szó nélkül elfogadja, hanem jogilag érvényes magyarázatnak fogadja el. (Lásd Fleck Zoltán legutóbbi írását, vagy korábban prof. Tanka Endre velünk szembeni hibás állásfoglalását.) Miközben magát a jogszabályt a diktatúra olyan hibásan változtatta meg, hogy azzal ugyanúgy maguknak ártottak, mint az állami alaptörvény 1989-es módosításával. Nézzük röviden a jogszabály magyarázatát.
.
Ezt a bűncselekményt – alkotmányos rend erőszakos megváltoztatását - 2012. január 1. után csak a Magyarország nevű szervezet, illetve annak bíróságai, fegyveres szervezetei tudják elkövetni. Miért?
Mert 2012-ben módosítottak minden jogszabályt. Ahol Magyar Köztársaság szerepelt, oda automatikusan Magyarország került. Ebben a jogszabályban viszont ez megváltoztatta a mondat értelmét! Mert Magyarország alkotmányos rendje nem ugyanazt jelenti, mint az Alaptörvénnyel létrehozott Magyarország nevű diktatúra alkotmányosnak hazudott, valójában alaptörvényi rendje. És az számít (ahogy Földvári professzor tanította), hogy MI VAN ODA ÍRVA.
Márpedig Magyarország (ideiglenes) alkotmányos rendjét 2012-ben a Fidesz változtatta meg, méghozzá alkotmányellenesen. (Az alkotmányellenesség miatt lett jogilag érvénytelen). De NEM ERŐSZAKKAL változtatták meg, hanem hazugsággal és a nép félrevezetésével, azért a tettük esküszegés és a nép, a haza elárulása, de a hatályos jogszabály szerint NEM BŰNCSELEKMÉNY. Bűncselekménnyé akkor válik, ha a diktatúra az általa megváltoztatott alkotmányos rendet – saját diktatúrájának rendszerét – ERŐSZAKKAL (különösen fegyveres erő igénybevételével), vagy azzal fenyegetve (pl bebörtönzéssel) akarja fenntartani.
.
Ami a lényeg és a tanulság.
Ezt a bűncselekményt csak a diktatúra, annak szervei és tagjai tudják elkövetni a saját „joguk” erőszakkal való kikényszerítésével.
Vagyis jogra hivatkozva nem alkalmas se arra, hogy a hatalom kizárólagos birtoklásával szemben fellépők ellen alkalmazzák, se arra, hogy Magyarország megsértett alkotmányos rendjét az alkotmány alapján helyre állítani akarók ellen alkalmazzák. Vagyis velünk, a Szabadság Mozgalom tagjaival szemben ez a jogszabály nem alkalmazható. Mert mi NEM TUDJUK ELKÖVETNI az alkotmányos rend megváltoztatását. Mi HELYREÁLLÍTANI AKARJUK a hatalom által megsértett alkotmányos rendet.
És itt mindegy, hogy valaki a történeti alkotmányra, vagy az ideiglenes alkotmányra hivatkozik, a jogszabály nem tesz különbséget.
A lényeg, hogy HIVATKOZNI KELL RÁ.
Mert utána is felléphet bárkivel szemben a diktatúra (mert ez egy diktatúra, BÁRMIT MEGTEHET), de ezt utána már nem tehetik meg a jogra – még a saját érvénytelen jogukra - hivatkozva se. Mert akkor rögtön kiderül, hogy egy koncepciós eljárást folytatnak. Ha erőszakkal lépnek fel a jogot betartókkal szemben, elkövetik az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatását. Az meg azzal jár, hogy az alkotmányos rend helyreállítása, a haza megvédése a nép kötelessége, és ennek érdekében bármit felhasználhat. Végső esetben egy jog szerinti fegyveres szabadságharcot is.
Tehát ez a jogszabály NEM ALKALMAS ARRA, hogy a diktatúra szervei bárkit fenyegessenek vele, és főleg nem alkalmas arra, hogy jogra hivatkozó eljárást indítsanak vele bárkivel szemben.

 

Mert – ismétlem - ezt a bűncselekményt csak az alkotmányos rendet 2012-ben megváltoztató, Magyarország nevű diktatúra szervei és annak tagjai tudják elkövetni.
 
NAPTÁR
2025. Május
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
OROSZ-UKRÁN-KONFLIKTUS
 
2012. ÍRÁSOK
 
2014. ÍRÁSOK
 
2016. ÍRÁSOK
 
2018. ÍRÁSOK
 
2020. ÍRÁSOK
 
2022. ÍRÁSOK
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG