
Az MSZP hazug valósága
2014. április 11., 15:34
Segítség az MSZP-nek a „kormányváltás” kudarcának
elemzéséhez.
Annyi szándékosan hibás magyarázatot és értékelést olvastam a választásról,
hogy korábbi elhatározásomat feladva úgy döntöttem, segítek eligazodni a sok
hazugság és a sok hazug értékelés közt annak, akit tényleg érdekel, hogy mi
történt valójában a választás helyett. Mert ez a színjáték minden volt, csak
nem „választás”, hiszen ennek legalább két éve majdnem pontosan lehetett tudni
a várható eredményét….
Ha az MSZP csak a 2014-es választáson való szereplését értékeli – függetlenül
az előtte levő 4+8 évtől - akkor önmagának is hazudik. Mert a mai helyzete az
előző időszak tetteinek következménye. Tehát az értékelést mindenképpen
legalább 3 részre kell bontani. Külön kell értékelni az utolsó 4 évet, külön az
utolsó 4+8 évet, valamint a ’89 óta tartó időszakot (érintve az MSZP és a
baloldal előéletét és a magyar alkotmányos, állami és politikai rendszer
változásait a Reformkortól). Mert összetartozik, egymásból következnek. Ezért
haladhatunk a nagy egésztől a mai részletekig (akkor itt sokan abbahagyják,
mert nem akarják olyan messziről kezdeni) és haladhatunk egy szálon visszafelé
a nagy egészig, de akkor meg csak a végén áll össze a kép, és egyes cselekvések
és történések a nagy egész nélkül érthetetlen, logikátlan és hihetetlennek
látszanának.
Kényszerűségből mégis az elmúlt 4 évvel kezdem, mert a többség csak így érti
meg.
I. Az elmúlt 4 év
Indulásként szeretném leszögezni, hogy ennek a négy évnek a kulcsszereplője nem
a Fidesz volt, hanem az MSZP. Mert a Fidesz 2011. április 18 utáni hatalma, a fokozatosan
épített diktatúrája EGY PERCIG SE maradhatott volna fenn, ha az MSZP nem értett
volna egyet vele. Vagyis a diktatúra létrejötte és felépülése az MSZP
egyetértésével, jóváhagyásával és támogatásával történt.
És ez tart a mai napig…:-(
Ezzel a megállapításommal így az elején biztosan sokan nem értenek egyet, de ha
végigolvassák az írásomat, igazat fognak adni!
Mesterházy és az MSZP ott követte el az első stratégiai hibát 2010-ben a súlyos
választási vereség után, hogy az önkormányzati választás után se mondott le a
vezetés, nem tartottak tisztújítást, hanem szakításig vitték a liberálisok
pártból való kiszorítását. Ezzel szakítottak a Gyurcsány erőltette, Clinton,
Blair, Schrőder fémjelezte középre (a liberálisok felé) nyitó baloldali
(szocialista) néppárt elméletével, amivel megőrizték volna a liberális
demokráciát, és hosszú távon fenntarthatták volna a kormányzásukat (vagy hibák
és választási vereség után a kormányzó képességüket). Ezzel viszont ÖRÖKRE
lemondtak mind a liberális demokráciáról, mind az ilyen alapon való
kormányzásról. Mert soha többé nem lesz még választási többségük se hozzá. Ez a
2008-ban kezdődött „Balra, magyar” stratégia végzetes következménye volt. Ezt
követte az Alaptörvény hallgatólagos elfogadása, a hatályba lépés
megakadályozása helyett. Innen kezdve kényszerpályára került az MSZP, és egyetlen
esély lett volna a diktatúra felszámolására (ha a diktatúrát fel akarták volna
számolni). Az, ha a népszuverenitás elvére, és az Alaptörvény érvénytelenségére
hivatkozva, 2012-ben egy új elnököt és vezetést választva új politikát
hirdetnek meg. Mert csak így tudtak volna szakítani a diktatúrát elfogadó MSZP
politikájával.
Akkor lehetőség lett volna - a létrejött diktatúra elleni
egységbe szervezve a teljes magyarországi népet - a választási rendszerhez
alkalmazkodva 2/3-al győzni a diktatúra elleni széles társadalmi, civil és
pártpolitikai koalícióval. És akkor a legnagyobb pártként szerepe lehetett
volna egy diktatúra és liberális demokrácia utáni új társadalom felépítésében.
Az MSZP viszont ezt a lehetőséget mind 2011-ben, mind 2012-ben elszalasztotta.
Utolsó esélyként 2013 elején, az ellenzéki tárgyalások alkotmányjogi
fejezeténél léphette volna meg, de akkor már láthatóan elkötelezték magukat a
diktatúra mellett. Innen kezdve viszont törvényszerű volt a bukás és a
nagyarányú vereség.
Az MSZP már 2011-ben felismerte, hogy legnagyobb ellenzéki pártként
megkerülhetetlen szereplője lesz a további politikai küzdelmeknek. Csak ezt nem
szövetségépítésre, nem új stratégia kialakítására, hanem kezdetektől fogva
zsarolásra használta. Ez a Fidesztől ismert „vagy az lesz, amit én akarok, vagy
nem lesz semmi” politikai stratégia volt. És ez akár működhetett is volna, ha
az MSZP így egy nép érdekében, társadalmi támogatást szerezhető stratégiát
képviselt volna. De az MSZP elvetette baloldali identitását a
népszuverenitásról való lemondással, elárulta a választóit és a népet,
csatlakozott a hazaáruló, esküszegő, Alaptörvényt alkotó Fideszhez. Ezek után
bizalmat kérni egy kormányváltáshoz attól a néptől, melynek önrendelkezésének
megfosztásához az MSZP is hozzájárult, ez nem csak aljas tett, hanem eleve
hibás stratégia volt. Mert innen kezdve végig hazudni kellett az MSZP-nek a
kampányban, vagyis saját mozgásterét szűkítette le, a rendszert nem
kritizálhatta, csak a kormányzást.
A választási rendszer ismerete után, az a rendszer, amelyikkel a
népszuverenitással 2/3 is szerezhető lett volna, az a nélkül is biztosította
volna legalább a 2/3 megakadályozását, de ha akarták volna, akár a kormányváltást
is. Mégse ezt választották. Hanem azt az egylistás változatot, ami szinte
biztosan tudhatóan nem tette lehetővé a győzelmet.
Tehát nyugodtan kijelenthető, hogy a Mesterházy vezette MSZP még az általa
meghirdetett kormányváltást se vette komolyan. Olyan stratégiát és olyan taktikát
választott, amivel NEM LEHETETT nyerni. Hanem tudatosan és szándékosan –
cserébe a legerősebb ellenzéki párt pozícióért (amit a Fidesz nagy
valószínűséggel néhány olyan budapesti körzet „átengedésével” biztosított, ahol
egy Jobbikkal való tárgyalás után akár nyerhetett is volna) – segítette a
Fidesz vezette diktatúra újabb 2/3-os győzelmét. Vagyis a Fidesz az újabb
2/3-os győzelmét nem a Jobbiknak, hanem az MSZP-nek köszönheti. Ráadásul nem a
magyar államban, hanem a pénzügyi háttérhatalom Magyarországot megszálló
államában. Tehát az MSZP-nek az igazi célja nem kormányváltás, főleg nem
rendszerváltás volt, hanem a diktatúra rendszerének megszilárdítása, és a
politikai elit nép feletti hatalmának fenntartása volt. Innen kezdve nincs
tovább, az MSZP a Magyarország nevű állammal, a Fidesszel, a Jobbikkal és az
összes többi, választáson indult hazaáruló párttal együtt megy a süllyesztőbe, a
történelem szemétdombjára.
A magyar államban - a nép önrendelkezési jogának visszaszerzése után – NEM LESZ
beleszólásuk a politikába.
Kész, vége, lenullázták magukat…:-(
A II részt (Az elmúlt 4+8 év értékelése), a III. részt (Az elmúlt 25 év
értékelése és a történelmi múlt kapcsolata), valamint „A választási eredmény
értékelése és az önkormányzati választáson követendő stratégiák” című írásomat
a terjedelem okán külön írásban teszem közzé.
|