
Bohócok vagyunk…:-(
2011. október 23., 11:47
Abból is a kinevethető, szánni való fajtából valók, akik a pofonokat kapják.
Pedig nem így indult!
Amikor a politikai hatalom einstandolta a magánnyugdíj megtakarításokat, még meg lehetett magyarázni a többségnek, hogy az nem a mienk. Pedig ha akkor közösen lépünk fel, meg lehetett volna védeni. Hogy hogyan, azóta is fenn van a blogomon.
De amikor kitudódott, hogy a politikai hatalom a nyugdíjunkra is szemet vetett, már mindenki értette, hogy itt szándékos és durva alkotmánysértés készül. Nem hogy jogállamban nem lehet jogot visszamenően elvenni, hanem Magyarországon ezt már 800 éve nem lehet megtenni, hiszen már az Aranybulla is tiltja:
„XVII. czikkely A szolgálattal szerzett birtokokról
A mely birtokot valaki méltó szolgálattal szerzett, attól soha meg ne fosztassék.”
Sőt, az Aranybulla azt is megadja, hogy mit lehet tenni azzal a hatalommal szemben, amelyik ezt a jogsértést elköveti, és mit tehet az, aki ezt a jogsértést elszenvedi.
„XXXI czikkely
Hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendeletünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, …..az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként, jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállani és ellenmondani örökre.”
Tehát jogos volt a felháborodásunk és jogos volt a követelésünk is. Mindannyian egyet és ugyanazt akartuk, az alkotmányos rendet, a modern és az ősi alkotmányos rendet (ami ebben az esetben megegyezik) akartuk megvédeni. Hogy a hatalom ne változtathassa azt meg. Nincs hatalom, mely megakadályozhatja a jogunkért való fellépést. Se ősi, történeti alkotmány jogán, se a modern alkotmány szerint. Mert amit az Orbán-rendszer tenni készült (és végül megtett), az mindkettővel ellentétes. Akkor, ott a Parlament lépcsőjén nem szabadott volna visszafordulni. Mert igazunk volt, mert amit tenni akartunk, ahhoz jogunk volt. Olyan jogunk, amit nem kérdőjelezhet meg senki, aminek az érvényesítését jogszerűen nem akadályozhatja meg senki!!! Mégis megtették, a sajátjaink. Akik azt mondták, hogy nem törvényes a jogellenes hatalommal szemben fellépni. És mi elhittük nekik, hogy van más út, hogy van másik békés út és lehetőség arra, hogy a jogellenes hatalmat jogszerűségre bírjuk. És mögéjük álltunk, mert elhittük nekik, hogy a mi érdekeinkért fognak küzdeni.
Közben a politikai hatalom is megtette a jogtalan intézkedése miatti jogos társadalmi felháborodás „kezelésére” a lépéseket. Korbács és kenyér, hazug kommunikációval párosítva. A legnagyobb és leghangosabb, nem megalkuvó és nem megvehető szakszervezetnek az ügyészség személyében a korbács jutott. A Ligának és a Munkástanácsoknak a kenyér. Megkezdődött a leszalámizásunk….
A bohócforradalomnál már látszott, hogy valami nem stimmel. Elveszett az eredeti cél, már nem a jogos járandóságunk elvétele ellen tüntettünk, hanem a kormányfő egy kijelentése miatt, hogy bohócnak tekintett bennünket. És mi nem csak hagytuk, hogy bohócnak nézzenek minket, hanem megszerveztük, hogy annak is látszódjunk. Azt hittük, hogy jópofák vagyunk, azt hittük, hogy van értelme annak, amit csinálunk. Vezetőink elhitették velünk, és mi hittünk nekik, követtük őket.
A Bohócforradalom arra volt jó a politikai hatalomnak, hogy míg mi ezzel voltunk elfoglalva, addig bőrig ázott maroknyi tüntető elkeseredett hangjától kísérve, az Orbán-rendszer gombnyomogató zombijai megszavazták az alkotmánysértést. Ismétlem! Nem csak a hatályos európai polgári alkotmányos alapelveket sértették meg, hanem hazánk 800 éves írott jogát, a történeti alkotmány alapját!!! Tette ezt az a politikai hatalom, mely alkotmányellenesen meghozott és alkotmányellenes alaptörvényét nem a modern európai jogelvekre, hanem a történeti alkotmányra alapozva hozta meg. Tehát még a saját maguk alkotta jogot se tartották be.
Ezek után jött a következő (elterelő) hadművelet a vezetőink részéről. Partraszállás és tüntetés azért, hogy tárgyalhassunk a hatalommal. Azzal a hatalommal, amelyik alkotmányellenesen elvette a jogos járandóságunkat, amivel szemben 800 éves alkotmányos jogunk van – hűtlenségi vétek nélkül - ellenállni és ellentmondani.
És a hatalom a többnapos éjszakázás, és 100 szervezet által mozgósított mintegy 30 ezres tüntetés után se ült le tárgyalni. Csak a szemünkbe röhögött. Gúnyosan, arrogánsan, nagyképűen és lenézően. És akkor a vezetőink meghirdették a következő akciót. Útjára indították a jól hangzó, de tartalom nélküli Szolidaritás mozgalmat. És az idén nincs tovább. Leszalámiztak bennünket, utoljára a D-Day kemény magot. Kiszorítva azt (majd azokat), akik emlékeztetni merték a vezetőinket az eredeti célra, amitől - a hatalom legnagyobb örömére és megelégedésére - a vezetésükkel sikeresen eltértünk.
És ma megint tüntetni megyünk. Ezt már mások szervezik, nem a mi céljainkért, mi már csak szemlélők lehetünk. Szemlélői annak, hogy a társadalom egy másik csoportja azt mondja, hogy „Nem tetszik a rendszer? – Tüntetés” . És nem azt mondják ők sem, hogy ha nem tetszik, akkor tegyünk ellene! Ilyent már csak páran merünk mondani, és már úgyse figyel oda ránk senki. A hatalom elvégezte a munkáját. Igaza van Orbánnak, hogy elvette a néptől a hatalmat, nem vagyunk rá méltóak. Bohócot csináltak belőlünk (vagy mi csináltunk magunkból), és a hatalom most jogosan röhög rajtunk. Jogunk van megvédeni magunkat velük szemben, és még arra se vagyunk képesek, hogy ezt a jogunkat megvédjük, nem hogy a többit, amit ezzel a joggal meg lehetne védeni.
Ma a forradalom elindításának emléknapja van. És mi méltatlanok vagyunk hozzájuk, azon egyetemi és munkás fiatalokhoz és idősebbekhez, akik sokkal rosszabb körülmények között, többet kockáztatva szembe mertek szállni a diktatúrával. Mi ezt ma nem merjük megtenni, mi csak bohócok vagyunk. Szánalmas, a hatalom által megalázott és kiröhöghető bohócok.
Pedig csak annyit kellene tegyünk, hogy fölállunk, és csak annyit mondunk, hogy „Minden hatalom a népé”, azaz a mienk, és - a hatalmat ideiglenesen birtokló - „képviselőink alkotmányellenesen törvénykeznek” és ezért azonnali hatállyal megvonjuk tőlük a hatalom birtoklását, mert méltatlanokká váltak a nép képviseletére.
Csak ennyit kellene mondjunk!.......
|