
Az összefogás akadálya
2012. május 27., 8:21
Ha az Orbán (rendszer) elleni összefogás akadályát egyetlen mondatban akarjuk összefoglalni, akkor az úgy hangzik, hogy „az összefogás hiányának az oka: a KÖZÖS CÉL rossz kijelölése”. Kifejtem bővebben…..
A probléma ott kezdődik, hogy ahhoz, hogy összefogás (vagy legalább együtt működés) legyen azon emberek közt, akik társadalmi (hatalmi, gazdasági, politikai, jogi, kulturális) VÁLTOZÁS-t akarnak, ahhoz egyetlen – KÖZÖS – CÉL-t kell kijelölni, ami mögött MINDENKI fel tud sorakozni. A változás azzal kezdődik, hogy először azt a társadalmi rendszert kell megszüntetni, ami van. Tehát már az nem mindegy, hogy akik váltani akarnak, azok MAGUKNAK milyen célt jelölnek ki. Orbánt (az Orbán kormányt) akarják-e leváltani, a jobboldali (Fidesz-KDNP) hatalmat, vagy az Alaptörvénnyel létrehozott diktatúrát. Először ebben kellene megegyezni. Ugyanis a társadalmi válság oka nem a gazdasági-, hanem az alkotmányos válság. Az 1848 óta tartó alkotmányos válság megoldatlansága, ami időről időre minden rendszerváltásnál felmerül.
A jelen helyzetben ezt könnyű eldönteni. Az eddigi többségi diktatúrák helyett (monarchia, Horthy rendszer, liberális demokrácia, Rákosi-Kádár rendszer) most egyszemélyi diktatúra van, melynek alkotmányellenesen létrehozott Alaptörvénye ellentétes nem csak az ezer éves magyar alkotmányos renddel, de az általános nemzetközi alkotmányos elvekkel és az EU alapelveivel is. Tehát abban nincs (nem lehet) vita, hogy nem egyszerűen kormányt kell váltani, hanem az alkotmányellenesen megalkotott Alaptörvénnyel létrehozott DIKTATÚRÁT kell leváltani. Tehát katonai nyelven a közelebbi CÉL az a DIKTATÚRA LEVÁLTÁSA.
De hogy lehet leváltani egy diktatúrát?
Egy diktatúrát 3 módon lehet leváltani. Forradalommal (népfelkeléssel), tárgyalásos rendszerváltással vagy választás útján (ha a diktatúra ezt lehetővé teszi).
Az első nem jöhet szóba, amíg van esély a másodikra. A második meg nem jöhet szóba, amíg a többség nem érti meg, hogy diktatúra van, amiben többé semmihez nincs joga, mert az Alaptörvénnyel minden jogától megfosztották. Az emberek vele született és szabadon gyakorolható emberi jogai többé nem jogok, hanem csak a diktátor által ADHATÓ (és gyakorolható) „kegy”. A többség puszta élete, annak fenntartása is csak a diktátor jóindulatán múlik…amit a diktátor egyetlen tollvonással, bármelyik pillanatban elvehet. Mert megvan hozzá a hatalma, amiben a népen kívül SENKI, (ismétlem SENKI) nem akadályozhatja meg. Egy személyben tőle, a saját erkölcsi értékrendjétől (és az elmeállapotától) függ, hogy mit tesz az országgal, (illetve a néptől, hogy mit tűr el a diktátortól, meddig hagyja működni a diktatúrát).
Tehát a változást akaróknak marad egyelőre a diktatúra szabályai szerinti választás arra, hogy változást érjenek el.
A diktatúra választással való leváltása viszont nem egyszerűen azt jelenti, hogy egy választáson nyerni kell - egyszerű vagy 50%-os többséget elérni a demokrácia szabályai szerint (mert az nem eredményezi automatikusan a diktatúra megszüntetését) - hanem AZOKNAK KELL NYERNI 2/3-os többséggel a diktatúra választási rendszerében, akiknek a CÉL-juk az Alaptörvénnyel létrehozott DIKTATÚRA eltörlése.
De hogyan lehet egy diktatúrában elérni, hogy azok nyerjenek 2/3-os többséggel, akik a diktatúrát akarják leváltani? Nagyon egyszerűen.
A diktatúrát leváltók elé olyan KÖZÖS CÉL-t kell kitűzni, amelyik biztosítja, hogy a diktatúra leváltása után se anarchia ne legyen, se senki ne tudja a saját célját a közös cél HELYÉRE tenni. Ugyanis a diktatúra leváltása, mint cél mögé azért NEM LEHET többséget eredményező összefogást (vagy együtt működést) kialakítani, mert mindenki a saját célját szeretné közös célként látni. És nem csak hogy látni szeretné, de mindent meg is tesznek azért, hogy a saját céljaikat erőltessék rá a többségre. Ez viszont szétver minden összefogást, senki nem akar olyan célért küzdeni, ami a másiké, ez könnyen érthető és belátható.
Ezen csak úgy lehet felülemelkedni, ha a diktatúrát leváltani szándékozók elé olyan KÖZÖS CÉL-t állítunk, ami túl van a saját célján, de amiben benne van a saját célja is. Vagyis amit mindenki saját céljának is tekint.
Ezt a KÖZÖS CÉL-t 3 célból lehet kiválasztani. Ha a mostani félfeudális diktatúrát meg akarjuk dönteni, akkor a helyére 3 másik társadalmi rend közül választhatunk. Vagy a szocialista demokráciát (a szocializmust), vagy a most nagy többséggel leváltott polgári (liberális) demokráciát állítjuk vissza, vagy létrehozzuk azt, ami még nem volt sehol, egy néphatalomra épített „egész-séges” demokráciát, Arisztotelész modern politeiáját, a többség magánérdeke helyett a KÖZ (az EGÉSZ társadalom) érdekében létrehozott demokráciát.
Elmondom képi formában is azoknak, akik úgy jobban látják.
Az Orbán által létrehozott diktatúrában Orbán egy háromszög alakú piramis (tetraéder) tetején ül. Ahhoz, hogy onnan ledöntsük, a tetraédert kell felborítani. A tetraédert csak úgy lehet felborítani, ha mindannyian Egy oldalról, Egy csúcs irányában fejtjük ki az összes erőt. Ha csak körbeálljuk és terv nélkül, eszetlenül csak erőlködünk, minél nagyobb erőt fejtünk ki egyenként, annál stabilabb marad a diktatúra. Ahhoz hogy a diktatúra tetraéderét felboríthassuk, ELŐTTE EL KELL DÖNTENI, hogy a 3 csúcs közül melyik legyen utána felül. Vagyis ahhoz, hogy sikerrel megszüntethessük a diktatúrát, ahhoz tudni kell, hogy UTÁNA mi lesz. (Azt már korábban leírtam, hogy szerintem miért nem lehet a szocializmus vagy a polgári (liberális) demokrácia visszaállítása mögé társadalmi (választási) többséget teremteni, és EZ MIATT miért CSAK az „egész-séges” demokráciát lehetne (és kellene) választanunk.)
Ha ezt eldöntöttük, akkor lehet ELKEZDENI a KÖZÖS CÉL mögé összefogást teremteni, a választáson való 2/3-os győzelem érdekében….
Szerintem….
|