
Hogyan kell „alkotmányosan ellenállni”?
2014. február 1., 8:58
Gyakorlati útmutató az AE-ban részt vevőknek!
Az Alkotmányos Ellenállás (továbbiakban AE) fogalmát, célját, meghirdetésének célját külön leírtuk, itt találjátok: (beillesztés)
Ebben a dokumentumban a részleteket ismeritek meg. Mindig egyszerre írjuk az elméletet és a gyakorlatot. Mert aki az AE-ban részt vesz, annak az első szabálya mindig az, hogy TUDNIA KELL, hogy MIBEN vesz részt, MIT és MIÉRT tesz.Mi nem politikusok vagyunk, nekünk nem félrevezetett, becsapott tömegre, nem tudatlan emberekre van szükségünk.
Néhány szó, hogy a fogalmán és a célján túl MI az AE:
Az Alkotmányos Ellenállás a magyar történelmi fejlődés egy ÚJ ESZKÖZ-e.
Olyan ESZKÖZ, mely a magyar alkotmányos rend helyreállítása céljának megfelelően - első lépésként a JOG eszközével - alkalmas arra, hogy a magyar nép az ENSZ-be tömörült államokkal és népekkel együttműködve BÉKÉSEN FELSZÁMOLJA a magyar(országi) politikai „elit” (egy rablóbanda) nép feletti diktatúráját.
Másrészt alkalmas arra, hogy HA a politikai „elit” (rablóbanda) rosszabb, minta kommunisták, és nem hajlandó tudomásul venni a diktatúrájának leleplezését és nem hajlandó segíteni a felszámolásában, AKKOR a nép megszervezésével RÁKÉNYSZERÍTSE a politikai „elitre” (erre a rablóbandára) a magyar népakaratát.
És ha ez se elég, ha a diktatúrát létrehozó politikai rablóbanda ebből se ért, akkor az AE alkalmas arra is, hogy keretei közt a magyar nép MEGHIRDESSE, ELINDÍTSA,SZERVEZZE és VEZESSE, majd eredményesen BEFEJEZZE a negyedik és egyben utolsó szabadságharcát az alkotmányellenes hatalom nép feletti diktatúrájának felszámolásában.
És végül az AE alkalmas arra, hogy a magyar(országi) nép visszaszerzett önrendelkezését BIZTOSÍTSA, és szervezője, színtere legyen a nép alkotmánya megalkotásának. Az AE, mint eszköz addig működik, amíg a magyar(országi ) nép a nép alkotmányával megkezdi évezredes alkotmányos rendjének helyreállítását
Az Aranybulla a Rákóczi szabadságharc JOGI ALAPJÁT adta.
(Tessék elolvasni Rákóczi kiáltványát, Jeruzsálemi (II.) Andrásra, azaz az Aranybulla ellenállási záradékára hivatkozik).
Ugyanez volt a '48-as szabadságharc jogi alapja is, az alkotmányt megsértőkirállyal szembeni ellenállásban, a forradalomban és szabadságharcban.
A "kiegyezéstől" kezdve viszont nem beszélhetünk ezen jog éléséről,hiszen előbb a függetlenségünket veszítettük el, (1867) majd az államunkat(1920), és azóta tévúton járunk az alkotmányos rendünk és a magyar államunk újjáépítésében.
Az '56-os forradalom és szabadságharc már egyértelműen a népszuverenitás elvére hivatkozva lépett fel a diktatúrát megvalósító kommunista politikai elit ellen....
Tehát az AE egy történelmi jogfejlődés ÚJ ESZKÖZE, mely a magyar hagyományoknak megfelelően magába olvasztotta mind az Aranybulla ellenállási záradékát, mind a Szent Korona közszabadság elvét, minda társadalmi fejlődés népszuverenitás elvéből következő néphatalom elvét.
Vagyis az AE TÖBB, mint egy államdiktatúrájával szembeni ellenállási jog, mert akkor jogforrásként csak az Alaptörvényben véletlenül benne maradt C.cikk (2) bek-re hivatkozhatnánk. De az AE az évezredes magyar alkotmányos rendre hivatkozik.
Vagyis nem (csak) a diktatúrán, az új államon BELÜLI ellenállás a diktatúrával szemben. Hanem az évezredes magyar állam és alkotmányos rend védelmében lépünk fel a magyar és a nemzetközi joggal ellentétesen, azaz érvénytelen jog alapján létre hozott, magyar nép feletti diktatúrát megvalósító új állammal szemben....
Tehát az AE sokkal TÖBB az Aranybullában megfogalmazottaktól. Az Aranybullára hivatkozva 2011. dec 31-ig lehetett volna fellépni a létrejövő diktatúrával szemben Magyarországon.
Tessék már megérteni, hogy az Aranybulla NEM ALKALMAS egy másik állam, annak"joga" és politikai hatalma ellen fellépni, akárhogy is jött létre az.
És 2012. január 1-től itt egy ÚJ ÁLLAM működik, amivel szemben NEM ELÉG azAranybulla. Mert az csak a magyar államon BELÜLI ellenállásra alkalmas.
A Magyarország nevű állam viszont már nem a magyar állam!!!
Abban NEM ÉRVÉNYES az ellenállási záradék.
Ezért az Alaptörvényt és az általa létrehozott államot nem BELÜLRŐL kell támadni, mert azzal elfogadjuk a létét, hanem KÍVÜLRŐL, a magyar állam joga felől, az Alaptörvény érvénytelenségéből kiindulva!!!
Mert csak innen lehet EREDMÉNYESEN támadni, megkérdőjelezve a legalitását(jogszerű létrejöttét) és legitimitását (hazugságra épülő elfogadottságát).
Mert az Alaptörvényt és a Magyarország nevű fantomállamot nem alkotmányosan,nem a magyar állam joga szerint hozták létre, és nem is a nemzetközi jogalapján, illetve nem a magyar(országi) nép hozta létre. Így a hatalma nép általi elfogadására se hivatkozhat a hatalom, hiszen a magyar(országi) nép NEM TUDJA, hogy a politikai „elit” (rablóbanda) a népre hivatkozva MIT hozott létre.
Amit még tudni kell az AE-ről, hogy NEMCÉL, hanem csak ESZKÖZ a magyar alkotmányos rend helyreállításában. Mert acél: Az évezredes magyar alkotmányos rend helyreállítása. Ami már csak két lépcsőben állítható helyre.
Első lépésben el kell törölni a politikai „elit” (rablóbanda) nép feletti diktatúráját és az önrendelkezés biztosítása érdekében meg kell alkotni a magyar(országi) nép alkotmányát (Magyarország Alkotmányát).
Majd az önrendelkezés segítségével az új magyar állammal (ami jogfolytonos az ezer éves magyar állammal) meg kell kezdeni a magyar alkotmányos rendhelyreállítását, ami akár 20-30 évig is eltarthat!!!
Iszonyatosan nagy munka lesz, de a magyar nép képes véghezvinni.
És akkor a „hogyan?” kérdése
1. lépés: Tájékozódás (mint Mindszenty 56-ban)
Meg kell érteni a helyzetet!!!
Mindenkinek meg kell érteni, hogy milyen politikai és gazdasági helyzetben vagyunk.
Meg kell érteni, hogy itt már nem egy saját államon BELÜLI diktatúra van, hanem egy megszálló, KÜLSŐ ÁLLAM diktatúrája. Orbán Viktor nem a magyar államot vezeti, mert a Magyarország nevű állam NEM a MAGYAR ÁLLAM. És még ebben a nem magyar államban se törvényes a hatalma, hiszen SENKI nem választotta meg Magyarország Miniszterelnökének. Még a saját parlamentje se!!! Mert a saját parlamentje képviselőit se választotta meg senki.
Tehát még a saját diktatúrájának törvényei szerint is diktátor Orbán Viktor,aki egy külső, pénzügyi magánhatalom helytartója. Ezt kell megérteni elsősorban a magukat magyarnak nevező szentistvános magyaroknak, Orbán félrevezetett híveinek. Azt, hogy az érvénytelen alaptörvénnyel létrehozott Magyarország nevű állam nem a magyar állam, hanem a magyar(országi) népet kifosztó pénzügyi magánhatalom magyarországi kirablását biztosító DIKTATÚRA. Amiről Orbán hívei azt hiszik, hogy a magyar állam, az csak a háttérhatalom Orbán vezette állama.Vagyis pont azt az államot támogatják, ami ellen állítólag harcolnak, ami ellenharcolni akarnak. Nem látják a fától az erdőt.
A baloldali és liberális szavazóknak meg azt kell megérteni, hogy a vezetőik már nem a vezetőik, hanem saját hóhéraik. Mert megtagadták a népszuverenitás elvét, mert parlamenti helyekért és anyagi előnyökért eladták magukat, és Orbán melléállva a háttérhatalom (magyar)országi nép feletti diktatúráját támogatják. Nema diktatúrát akarják megszüntetni, hanem csak a diktatúra kormányát akarjákleváltani.
Mindenkinek meg kell érteni, hogy a TELJES politikai rablóbanda ellen kell fellépni, és nem egyik vagy másik oldalát segítve, egyik vagy másik oldala ellen.
És végül azt kell jól megérteni, hogy az AE célja nem valami ellen irányul,hanem valamiért, a magyar alkotmányos rend helyreállításáért. Tehát a diktatúralebontása, a bennünket elfoglaló Magyarország nevű állam felszámolása és eltakarítása nem rombolás, hanem csak az építési terület előkészítése. Hogy az ősi magyar alapok felhasználásával egy új magyar társadalmat, és a magyar(országi) nép érdekében működő, azt irányító, új - az ezer éves magyar állammal újra jogfolytonos – magyar államot hozhassunk létre.
Tehát az AE első lépése TÁJÉKOZÓDÁS és ÖNKÉPZÉS.
Mert az AE nem tudatlan, félrevezetett tömegek gyülekezete.
Ide csak az jöjjön, aki érti, vagy aki érteni akarja, hogy MIT és MIÉRT kell tenni!
2. lépés: Köztudatba kerülés - Szerveződés - Tájékoztatás
3. lépés: A diktatúra védekezésre és tárgyalásra kényszerítése
4. lépés: A diktatúra teljes felszámolása a nép alkotmányának megalkotásával
Ma eddig jutottam, innen folytatom….
|