
MINDENKI HAZUDIK!
Kedves…, a szellemi tanítók egyike!
Próbáltam elmondani magunk közt, de valamiért nem akarod érteni.
Amit nyilvánosan teszel – egy magyar nép elleni háttérhatalmi hazugság támogatása - az viszont már közügy, mindenkit érint, ezért kénytelen vagyok én is nyilvánosan megismételni amit mondtam, amit rám bíztak, amit én tudok, amit nekem kell átadni a fizikai világnak.
.
Alaptörvény ügyben – rajtunk, a Szabadság Mozgalmon kívül – MINDENKI HAZUDIK!
Van, aki tudatosan, a többség pedig általuk félrevezetve.
.
Elmondom újra, hogy miért teszik, hogy miért hazudnak mindannyian!!!
.
Trianon nem csak arról szól, amit hazudnak róla. Az ország földarabolása az már csak a félrevezetett nemzetiségek harcának KÖVETKEZMÉNYE. Trianon valódi oka, hogy elvegyék a néptől, a magyar állam – az 1867-ben a Kárpát medence teljes területe felett visszaállt Magyar Királyság (a Szent Korona Országa-i) – állampolgáraitól (a Szent Korona Tagjaitól) az ALKOTMÁNYOZÁS JOGÁT, kivegyék a magyar államot a történeti alkotmány hatálya és a Szent Korona TULAJDONJOGA alól.
Mert csak így férhettek hozzá a Kárpát medence földjéhez, földjének gyümölcseihez, föld alatti kincseihez.
Erről az ÁLLAMCSERÉRŐL (a Magyar Királyság Magyarország nevű államra való lecseréléséről) szól Trianon. Erről nem beszél senki, ezt hazudja el mindenki, hogy ne derüljön ki, hogy a trianoni békediktátum Horthy Miklós és a magyar „elit” nélkül – az általuk alkotott 1920. évi I. törvénycikk nélkül - NEM JÖHETETT VOLNA LÉTRE!!!
Ezért hazudnak alkotmányos jogfolytonosságot ott (1920), ahol a valóságban alkotmányos jogszakadás történt.
.
A békediktátummal létrehozott ÚJ (jogfolytonossá tett) magyar állam – Magyarország néven – NEM a Szent Korona joga, NEM a történeti Alkotmány és NEM a magyar állam joga alapján jött létre, és NEM a magyar nép hozta létre belső szuverenitással!!! Hanem az Antant által kiürített területen (a magyar állam kisebb részén, ami „véletlenül” pont megegyezett a későbbi – mai - magyar állam területével) a törvényalkotásra választott képviselők által arra a (magyar) NEMZETI SZUVERENITÁSRA hivatkozva jött létre, amire a románok, a szlovákok, a szlovének, horvátok, szerbek is hivatkoztak a SAJÁT ÁLLAMAIK létrehozásakor. Ezért - és csak ezért - lehetett a nemzetközi joggal (egy nemzetközi szerződéssel, a trianoni békediktátummal) új államoknak kinevezni a Magyar Királyság területén alakult új államokat. Mert ha a képviselők – és Horthy Miklós - a Magyar Királyság joga alapján hozta volna létre a jogfolytonos magyar államot, akkor ezt a győztes hatalmak jogszerűen nem csinálhatták volna meg. Csak erőszakkal, jogellenesen.
És akkor ma úgy lennénk, mint a kurdok, 5 országban, saját állam nélkül, és harcolhatnánk a saját államunkért.
.
De nálunk - a trianoni békediktátummal – a nemzetközi jog szerint létrejött az ÁLLAMI JOGFOLYTONOSSÁG az „ezer éves” magyar állammal, viszont ugyanezzel az aktussal az államcsere miatt HATÁLYÁT VESZTETTE a magyar történeti alkotmány!
A trianoni békediktátummal olyan ALKOTMÁNYOS JOGSZAKADÁS történt, ami a mai napig fennáll!!!
Tehát a magyar állam 1920-tól, háttérhatalom által irányított képviselőkkel – nemzeti szuverenitásra (majd 1949-től népszuverenitásra) HIVATKOZVA, KÉPVISELŐI SZUVERENITÁSSAL, ALKOTMÁNY NÉLKÜL – 1949-ben alkotott, megtévesztésül alkotmánynak nevezett - ÁLLAMI ALAPTÖRVÉNNYEL MŰKÖDÖTT 1989-ig.
.
És itt történt meg az, ami miatt ma a teljes jogi, politikai, gazdasági, tudományos „elit” HAZUDIK. Mert a jogszerű képviselői módosítások következtében az állami alaptörvényből 1990 őszére létrejött Magyarország Ideiglenes Alkotmánya, amely a magyar államot (ideiglenesen) Magyar Köztársasággá nevezte, és önmaga hatályát a nép által megalkotandó Magyarország Alkotmányához kötötte. Tehát 89-ben megszűnt a képviselők 1920-ban és 1945-ben ÖNMAGUKNAK ADOTT alkotmányozási joga, és a magyar állam állampolgárai VISSZAKAPTÁK azt az alkotmányozási (állami önrendelkezési) jogukat, amit Trianonban elvettek tőlünk.
Nem így akarták, de a magyar nyelv birtokos szerkezete EZT EREDMÉNYEZTE.
Magyarország Ideiglenes Alkotmánya 1989-ben a nép – a Szent Korona Teste – ALKOTMÁNYOZÁSI JOGÁT adta vissza a magyar állam állampolgárainak!!!!!!!!!!!!
.
Ezzel a joggal a magyar állampolgárok olyan jogot kaptak, hogy - egy új alkotmánnyal - nem csak az állami jogfolytonosságot állíthatják helyre a Magyar Királysággal – ezzel a területek jogos örökösévé válva - hanem utána az ALKOTMÁNYOS Jogfolytonosságot is helyreállíthatjuk nem csak Istvánig, hanem tovább, legalább Atilláig visszamenően.
Na ez az, amit a háttérhatalom NEM ENGEDHET MEG, ez az, amit MINDEN ESZKÖZZEL meg kell akadályozzon, hogy ne jöhessen létre!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ezért kellett megalkossák az érvénytelen Alaptörvényt, ezért kellett létrehozni a Magyarország nevű diktatúrát, mert ezt az alkotmányos helyzetet, ahol a népé a hatalom, (a nemzetközi jog és Magyarország Ideiglenes Alkotmánya miatt) JOGILAG ÉRVÉNYESEN NEM TUDJÁK MEGSZÜNTETNI! EZÉRT KELL HAZUDNI MINDANNYIUKNAK!
.
És ők hazudnak is, folyamatosan, gátlástalanul, szemrebbenés nélkül.
1920 óta a TELJES NEMZETI OLDAL, 1949 óta a kommunisták is, 1989 óta a liberálisok is. MIND HAZUDNAK!!!
Azért, hogy a 89-ben létrejött VALÓDI NÉPSZUVERENITÁS HELYETT fenntartsák a háttérhatalom által irányított képviselői szuverenitást, mert azzal lehet kifosztani a területet és elpusztítani a magyar népet.
Ehhez asszisztál MINDENKI, aki szándékosan – vagy tudatlanul – a diktatúra fennmaradását segíti.
Mert ezt a helyzetet nagyon gyorsan, BÉKÉSEN és nagyon egyszerűen megszüntethetné a magyar nép. Ha azok, akik a nép szellemi vagy politikai vezetőinek hazudják magukat (miközben titkos háttér társaságok tagjai) végre IGAZAT mondanának.
Mert a Magyarország Ideiglenes Alkotmányába leírt IGAZSÁG KIMONDÁSA AZ, amivel ezt a diktatúrát, ezt a nem magyar államot a magyar nép alkotmányosan és a nemzetközi jogra hivatkozva FELSZÁMOLHATJA. Ez a magyar nép alkotmányos KÖTELESSÉGE! Erről szól a Szabadság Mozgalom NYILATKOZATA!!!
Aki mást mond és mást tesz - jelenleg minden szellemi vezető, minden politikai szervezet vezetője – az ennek a diktatúrának, a magyar nép pusztításának, a terület kirablásának SEGÍTŐJE!
.
Én tudom, hogy ezek kemény szavak, de IDE JUTOTTUNK. Mindenkiről lehullt a lepel, lekerült az álarc, mindenkiről kiderült, hogy kicsoda és miért dolgozik.
A MAGYAR NÉP INNEN KEZDVE NEM BÍZHAT EGYETLEN VEZETŐBEN SEM, aki nem az Ideiglenes Magyar Alkotmány előírásai szerint akarja felszámolni ezt a diktatúrát, aki nem az Ideiglenes Magyar Alkotmány szerinti alkotmányozást, aki nem az új magyar államot, a nép (a Szent Korona és annak Tagjai) valódi hatalmát akarja.
Kedves……..
Téged szólítottalak meg, mert a Te cselekedeted volt az utolsó csepp, amitől túlcsordult nálam az a bizonyos pohár, és már nem vagyok hajlandó elviselni egyetlen további kollaborálást se senki részéről!
De amit írtam, az nem csak neked, nem csak a szellemi és politikai vezetőknek szól, hanem a magyar állam minden állampolgárának.
Veled együtt talán egyre többen megértik a helyzetet, és akkor talán Te is megérted, hogy nekünk magyaroknak, mit kell tennünk a mostani helyzetben a túlélésünk, a nemzet túlélése érdekében. Ha megérted, van/lesz még dolgunk egymással. Ha nem, akkor is, csak akkor másként.
.
A magyar nép ezer éve küzd a szabadsága visszaszerzéséért. Én ennek a szabadság kivívásának ezer év küzdelmei utáni BÉKÉS ÚTJÁT kaptam meg, amit az égiek segítségével Magyarország 89-90-ben készült (Ideiglenes) Alkotmányába írtak bele. Én ezt hirdetem 11 éve, bárki bármit hazudik rólam, vagy arról, amit hirdetek. De a békés út ideje rövidesen lejár, és ha nem élünk a lehetőséggel, a magyar nemzet nagyon súlyos árat fizethet a cselekvés hiányának elmaradásáért.
Az eddigieken felül, mert már így is rengeteg élettel és nagy anyagi áldozattal fizettünk a diktatúráért.
.
Rövidesen eljön az utolsó lehetőség, hogy a valódi szellemi és politikai vezetők bocsánatot kérjenek az eddigi áldozatoktól a tévedéseikért, az időveszteségért, és végre a nép élére álljanak, és valódi vezetői legyenek a magyar népnek.
Ha ez nem történik meg, a kiirtandó magyar népnek egyetlen lehetősége marad.
A beletörődés helyett – ami a nemzet teljes pusztulásához vezetne – fellázad a saját „elitje”, saját hazaáruló vezetői ellen, és a jóslat szerint a nemzet felének pusztulása árán helyreállítja az alkotmányos rendet. De annak az lesz az ára, hogy azokra „fizikailag” nem lesz szükség, akik ezt a helyzetet létrehozták, akik ebbe a harcba a magyar népet belekényszerítik.
.
Részemről ezzel befejeztem a szellemi és politikai vezetők felvilágosítását, hazugságaik leleplezését, átadtam azt, amit át kellett adnom. Mindent tudnak, a többi az ő felelősségük.
.
A Szabadság Mozgalom készen áll arra, hogy bármikor visszatérhessünk a BÉKÉS úthoz, a diktatúra jog szerinti, tárgyalásos lebontásához.
Viszont ebben a hazugságözönben, amiben minden politikai szereplő részt vesz, és ami várhatóan még legalább 2 hónapig eltart, mi már nem tudunk mit tenni, mert az igazság már nem hallatszik (nekünk nincs média hátszelünk, minket nem támogat a diktatúra).
De itt vagyunk, figyeljük az eseményeket, készülünk, és amikor a nép felébredt tagjai áprilistól a kezükbe veszik a sorsuk irányítását, ott leszünk köztük!
Ezt ajánlom nektek is.
|