
A TELJES politikai "elit" a Magyarország nevű diktatúrát megvalósító állammal nem más, mint a nép kifosztásának, joggal való kirablásának az ESZKÖZE!!
2020. augusztus13.
Ez az elmúlt ezer év legsúlyosabb politikai gaztette, amiért az alaptörvényt megalkotó és a Magyarország nevű államot létrehozó politikai "elit" a nép előtti felelősségre vonást NEM KERÜLHETI EL!"
Tibor Geri
2015. augusztus 13. ·
Az "érvénytelenség" az jogi fogalom. Közjogban, alkotmányjogban azt jelenti, hogy NEM AZ alkotta meg a jogszabályt, akinek arra felhatalmazása van, vagy NEM ÚGY alkotta meg, ahogy az elő van írva. Ezen NEM LEHET VITATKOZNI, mert ez EGYÉRTELMŰ. Ha van felhatalmazása, akkor a megalkotott jog érvényes, ha nincs, akkor érvénytelen.
A Magyarország Alaptörvénye közjogilag EZÉRT ÉRVÉNYTELEN, mert a magyar állam hatályos joga alapján CSAK a (magyarországi)NÉP alkothat olyan törvényt, amivel a Magyar Köztársaság Alkotmányát - és ezzel az ezer éves magyar államot - hatályon kívül lehet helyezni. A képviselő ilyen joggal 1989 óta NEM RENDELKEZIK, maguk a képviselők döntöttek így. És ezt a döntést UTÓLAG már nem vonhatják vissza, a népnek megadott népszuverenitást, az önrendelkezési jogot a képviselők jogszerűen NEM TUDJÁK visszavenni a néptől.
Ezért érvénytelen az Alaptörvény és ezért NEM LEHET Magyar Állam a Magyarország nevű háttérhatalmi diktatúra. Mert a képviselő a magyar állam helyett NEM HOZHAT LÉTRE másik államot. Ha megkísérli - megtették - akkor esküszegést (az Istennek és a népnek tett eskü megszegését) követ el, ami nem más, mint a nép és a haza elárulása.
Ha a képviselők ilyent tesznek, akkor a létrehozott állam jogilag érvénytelen és nem a magyar állam. Hanem a háttérhatalom - egy nemzetközi pénzügyi magánhatalom - magyar nép feletti diktatúrája, amelyben a politikai "elit" saját hatalma fenntartása érdekében elvállalta a helytartó szerepét....
A TELJES politikai "elit" a Magyarország nevű diktatúrát megvalósító állammal nem más, mint a nép kifosztásának, joggal való kirablásának az ESZKÖZE!!!
Ez az elmúlt ezer év legsúlyosabb politikai gaztette, amiért az alaptörvényt megalkotó és a Magyarország nevű államot létrehozó politikai "elit" a nép előtti felelősségre vonást NEM KERÜLHETI EL! Mivel az alkotmánysértés ténye mindig jogi tény marad, ezért a vele létrehozott diktatúra soha nem válik érvényes magyar állammá. Azaz bármikor hivatkozni lehet rá, az idő múlásától függetlenül. Ezért a háttérhatalom terve nem vált be, a magyarországi nép a háttérhatalom diktatúráját BÁRMIKOR, JOGSZERŰEN - a magyar és a nemzetközi jog alapján - FELSZÁMOLHATJA.
Csak 100 ezer hazafi kell indulásként, akik EZÉRT, a diktatúra felszámolásáért szerveződnek. Ezt kezdtük el megszervezni az EGYSÉGfront egyesülettel és az Alkotmányos Magyarország nevű "társadalmi önszerveződéssel". Mert aki pártok mögé szerveződik és részt vesz a társadalom diktatúra által szervezett politikai félrevezetésében - elfogadja érvényes magyar államnak a Magyarország nevű diktatúrát - az nem a diktatúra felszámolását, hanem a fenntartását segíti!
|